“Akcióban!” néven már olvasható honlapunkon akciópályázati felhívásunk frissített verziója! A pályázás folyamatos, várjuk ötleteiteket!
Mi változott?
A legfontosabb, hogy újrafogalmaztuk és kibővítettük a felhívás célját:
A felhívás célja az aktuális helyi vagy országos közügyek, társadalmi problémák megoldását vagy előremozdítását célzó, a közösség tagjait bevonó részvételi kezdeményezések, akciók, kommunikációs kampányok, mozgósító és érdekérvényesítő fellépések (alkalmi együttműködések) szervezésének és lebonyolításának támogatása.
- Emellett keretes írásban emeltük ki a pályázatok Közös Értékeink Programhoz való illeszkedésének legfontosabb szempontjait.
Valamint kisebb pontosításokat tettünk a szövegben (pl. a kapcsolattartásra és a pályázati segédletek elérésére vonatkozóan).
Miért változott?
A módosításokkal szeretnénk megfoghatóbbá tenni a felhívás célját, és közérthetőbbé tenni annak szövegét. Reméljük, hogy a frissített felhívás segítségével a pályázók - különösen a kisebb, helyben működő szervezetek - könnyebben tudják majd a pályázat céljaihoz illeszteni ötleteiket.
Dióhéjban a felhívásról:
Ezekben nincs változás az eddigiekhez képest.
- Elnyerhető összeg: 1 000 € - 10 000 €
- Projekt hossza: max. 9 hónap
- Önerő: nem szükséges
- Többször megpályázható: igen
- Pályázhatnak: civil szervezetek és informális csoportok
- Határidő: a pályázás folyamatos
Az ötleteket a Közös Értékeink Program weboldalán, regisztráció után lehet beküldeni. (További részletekért lásd a teljes pályázati felhívást.)
Sikeres pályázást kívánunk:
A Közös Értékeink Program csapata