„Két év után végre megölelhettem a gyermekeim apját”

D. Dominika kétgyermekes édesanya. Kislánya 5 éves, fia pedig mindjárt betölti a 7-et. Dominika párja már két éve ül börtönben. A havonta beadott kérelmek ellenére csak most kaptak engedélyt arra, hogy családi beszélőn találkozzanak, ahol a gyerekek végre megölelhették, megpuszilhatták az apukájukat. Korábban csak plexifallal elválasztva találkozhatott személyesen a család. Dominika kamaszként ismerkedett meg párjával. Idén 9 éve, hogy együtt vannak. Azt mondja, bármi történjék, kitart mellette.

„Nem tudom, mi lenne, ha anyukámék nem lennének.”

Dominika szerencsés, mivel szülei mögötte állnak, és támogatják őt abban, hogy a büntetését töltő párja nélkül gondoskodni tudjon gyerekeiről. Sőt még Dominika párját is támogatják anyagilag, havonta pénzt küldenek be neki, hogy telefonálhasson és vásárolhasson a „kiétkezési”, azaz a börtönboltban. Ők tartják benne a lelket, és segítenek anyagilag, hogy át tudja vészelni azt a több mint két évet, ami a bünetésből még hátra van. Nem reménykedhetnek abban, hogy L. Arnold korábban, kedvezménnyel szabadul, mivel nem vonult be önként időre a börtönbe. Amikor ennek okáról kérdeztük Dominikát, azt válaszolta, hogy a kislánya épp abban az évben, 2019-ben született, és a férfi nem volt képes otthagyni őket és besétálni. Végül 2022-ben vitték el őt, miután magára hívta a rendőrséget. 

Arnold kevésbé számíthat a saját családjára, neki Dominika és a gyerekei jelentenek mindent. Ezért, amint lehetősége volt rá, kezdeményezte, hogy újra láthassa őket a börtönben. Amióta a büntetését tölti, minden hónapban töltött ki kérelmi lapot, hogy családi beszélőn találkozhasson szerettevel, de egy kivételével mindet elutasították. Amikor arról kérdeztük, hogy mivel indokolták a döntést, Dominika a szokásos érveket idézte: „félnek, hogy ha fizikailag érintkezünk, átadok neki valamilyen tiltott tárgyat”. Ezt is csak szóban közölték vele.

Illusztráció: Kránicz Dorottya

Pedig elmondása szerint Arnold magatartásával nincs gond a börtönben, sosem kapott fegyelmit, fel sem merült olyan gyanú vele szemben, hogy csempészésben, tiltott tárgy használtalában vett volna részt. Szakácsnak tanul, és dolgozni is jár. Külső munkáltatásban vesz részt, a börtönön kívüli helyszínekre viszik takarítani, mivel megbíznak benne, nem jelent különösebb biztonsági kockázatot. 

Így aztán még érthetetlenebb, éveken át miért utasították el a családi beszélőre vonatkozó kérvényeit, miért csak plexifallal elkülönítve találkozhattak. Ez ugyanis csak akkor lehet jogszerű, ha valós biztonsági megfontolások indokolják.

Évente több tízezer családtagot korlátoznak jogsértően a plexifalakkal.

A családi kapcsolatok megerősítéséhez kulcsfontosságú a fizikai kontaktus, hogy legalább megölelhesse a fogvatartott azt, akit így is nagyon ritkán lát. Ez különösen sokat számít a gyerekeknél a kötődés kialakulásában. Az pedig, hogy a bent lévők és a családjuk között a kapcsolat erős maradjon, mindannyiunk érdeke, miután ugyanabban a társadalomban élünk velük, és nem mindegy, hogy szabadulás után talpra tud-e állni a rab. Sok múlik azon, van-e támogató családi háttér, ami az egykori elítéltet képes visszatartani a bűnismétléstől.

A plexifalak (vagy ahogy a BVOP nevezi: „a térelválasztó elemek”) hat éve jelentek meg minden hazai börtönben. Az országos parancsnok 2017-ben intézkedésben tiltotta meg, hogy a fogvatartottak és látogatóik fizikailag érintkezhessenek egymással. Korábban a látogatók megölelhették fogvatartott hozzátartozójukat, puszit adhattak édesapjuknak, férjüknek, gyereküknek, ha nem merült fel biztonsági kockázat. Ez ma is a Büntetés-végrehajtási Kódex fő szabálya, és csak akkor lehetne tőle eltérni, ha a börtön biztonsága indokolja. De az általános gyakorlat ma mégis a szigorú elkülönítés. Évente akár több tízezer családtagnak korlátozzák önkényesen a jogát, hogy fogva tartott rokonával személyesen is érintkezzen.

A Magyar Helsinki Bizottság kezdetektől fogva jogsértőnek tartja a kevés kivétellel mindenkire kiterjedő korlátozást, ami a fogvatartottakat, családtagjaikat, szüleiket, házastársaikat és gyerekeiket is sújtja. A fogvatartottak és látogatóik közötti fizikai kontaktust megtiltó gyakorlat nem felel meg sem a hazai, sem a nemzetközi szabályoknak. Az általánossá tett elválsztást még a magyar ombudsman is bírálta, tavaly ősszel pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki, hogy a plexis beszélővel az állam megsértette a hozzátartozók családi és magánélethez fűződő jogát. 

A strasbourgi ítélet ugyan egyedi jogsérelmet állapított meg, de világossá tette, hogy a hazai gyakorlat általában is jogsértő. Az ítélet kihirdetése után a hozzátartozók arról számoltak be, hogy elkezdték leszerelni vagy kisebbekre cserélni a börtönökben a mennyezetig érő plexifalakat, ám ez önmagában nem elég a jogsértés felszámolásához, ha főszabály szerint továbbra is tiltva marad a testi érintkezés a fogvatartott és látogatója között. 

Dominika azért is örülne, ha a büntetés-végrehajtás engedné a testi kontaktust, mert szerinte azzal megelőzhető lenne, hogy az érintettek tömegesen forduljanak bírósághoz, és kártérítést kelljen fizetni nekik. Azt mondja, a börtönöknek nagy szükségük van pénzre, és nem szeretné, ha a családtagok strasbourgi kártérítéseire folyna el.

„Apám, hol vagy? Apám, hiányzol!”

A kisfiú „nagyon apás”, ahogy Dominika mondja. Lelkileg komolyan megviseli őt, hogy Arnold távol van. Rendszeres, hogy álmából riadtan felugrik, és az apját keresi kétségbeesve, sírva. Pszichológus segíti őt, és a kezelés végén hamarosan szakvélemény is születik a helyzetről. Remélhetően ez majd meggyőzi a büntetés-végrehajtást, hogy a családtagok lelki állapotát is figyelembe vehesse a jövőben a családi beszélő engedélyezésének mérlegelésekor.

Dominika addig is a gyerekekkel járt a párját látogatni, amíg plexifal választotta el őket. Az óvodában őszintén felvállalta, mi a helyzet, mivel csak hétköznap lehet beszélőre menni és skype-olni is, ki kell kérnie onnan a gyerekeit.  Dominika azt írja a szülői igazolásra, hogy az adott nap a gyerekek azért nem mennek óvodába, mert beszélő van. Megértőek vele az óvodában. Ott is látják, mennyire vágynak rá a kicsik, hogy édesapjukkal találkozzanak.

Volt olyan, hogy a gyerekek a plexihez nyúltak a látogatás során, és a felügyelők azzal fenyegették őket, hogy megszakítják a beszélőt. Pedig a kis lyukakon, ami a falba volt vágva, biztosan nem lehet átjuttatni semmit. „Mondtam az őrnek, hogy próbálja meg ő elmagyarázni a gyerekeknek, hogy miért nem érinthetik meg az apjukat. Egy hónapban egyszer láthatják őt, és még az is tilos, hogy a plexihez hozzáérjenek. A párom szólt rám, hogy fejezzem be, mert emiatt akár még fegyelmit is kaphat. Úgyhogy utána erre is odafigyeltem, hogy ne érjenek a falhoz” – kommentálta Dominika.

Mit ad egy családi beszélő?

Az egyetlen engedélyezett családi beszélőjük óta a kisfiú az anyukája szerint sokkal jobban van, és folyton azt emlegeti, milyen boldoggá tette, hogy megpuszilhatta az apját. Felidézi, hogy együtt kirakósoztak, rajzoltak, és hogy az apukája könyvet is olvasott neki. Pedig ennek már három hete.

A kislány sokkal anyásabb, de ő is nagyon örült, hogy együtt lehet a család, legalább arra a kis időre. Folyton kérdezi, hogy mikor mehetnek újra. „Ebben az életkorban nehezen értik meg, hogy csak félévente lehet.” Egy módosított jogszabály szerint azok az elítéltek, akiknek kiskorú gyermeke van legalább félévente egy alkalommal, legalább egy, de legfeljebb két órában családi beszélőn fogadhatja kiskorú gyermekeit egy felnőtt kíséretével. Annak eldöntése, hogy melyik kisgyerekes fogvatartott hányszor kap családi beszélőt (amikor bizonyosan plexi nélkül találkozhatnak) a büntetés-végrehajtási intézet hatáskörébe tartozik. 

Dominika arról, hogy milyen élmény volt ilyen hosszú idő után megölelni Arnoldot, úgy számolt be, hálát érzett, amiért lehetőséget kapott erre. Rettenetesen sokat jelentett mindkettőjüknek: erőt adott a találkozás és megerősítette a kapcsolatukat. Mielőtt belépett a családi beszélő helyiségbe, nagyon izgult, hiszen olyan rég adatott meg neki, hogy megölelje, megpuszilja szerelmét. Majd pedig percekig el sem hitte, hogy ez tényleg megtörténik velük. Hogy mekkora örömben volt részük, azt szerinte még a jelen lévő nevelő is átérezte, aki velük mosolygott. Szeretné, ha mihamarabb újabb családi beszélőn találkozhatnának Arnolddal, akivel már közös esküvőjüket tervezik. 

Támogasd, hogy minél többeknek tudjunk ingyenes jogi segítséget nyújtani, ajánld fel adód 1%-át a Magyar Helsinki Bizottságnak! 1% tőled, 100% tőlünk. ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42